Székesfehérvár MSZP-s polgármestere így tiltakozik a megszorítások ellen.
2010. január 25. 17:05
p
0
0
4
Mentés
Lemond a nagypolitikában való részvételről, és sem pártlistán, sem egyéni választókerületben nem indul az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere, aki korábban az MSZP, az SZDSZ és a Fehérvári Polgárok Egyesülete támogatásával nyerte el tisztségét.
Warvasovszky Tihamér döntését azzal indokolta: nem tudja megtenni, hogy a parlamentben megszavazza a helyi közösségeket, civilszervezetek és önkormányzatokat súlyosan érintő, megszorító intézkedéseket, majd a város vezetőjeként tiltakozik ugyanezen döntések ellen. Mint írja, választania kellett az országos politika és a helyi érdekek képviselete között, és ő a várost, Székesfehérvár polgárait választja.
Székesfehérvár polgármestere kijelentette, 2010 óta rengeteg olyan dolog történt, például a családpolitika és az ehhez kapcsolódó adópolitika, amit teljes mellszélességgel támogatni tud.
A gyarlóság mégoly impozáns tárházát felmutató NER az emberi térfogat határain belül működik. Ami szemben áll vele, annak viszont nincsenek tulajdonságai. Nem valamilyen, hanem semmilyen. Nem leírható. Üres. Győrffy Ákos írása.
p
2
0
4
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 4 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csi
2010. január 26. 03:19
Ez korrekt eljárás. A többi polgármester is követhetné.
Jómagam (fehérváriként) soha nem értettem, hogy ez a faszi mit keres az MSZP-ben... Több, mint 20 évig laktam Budapesten, 5-6 éve lakom Székesfehérváron (ill. környékén) de össze sem lehet hasonlítani Demszky ámokfutását Warvasovszky munkájával. Jó arc az öreg és örülök, h nem képviseli többet ezt a mocskos pártot...